Referenciák

Ügyfeleink mondták


"Ezennel szeretnénk kifejezni hálánkat a NOVAMEDIA csapatának a jól elvégzett munkáért és a magasszintű professzionalizmusért. Az elmúlt egy év alatt a NOVAMEDIA üzleti portáljain levő hirdetésünknek köszönhetően megduplázódott az ügyfeleink száma és a forgalmunk, a reklámunkat pedig több mint 80,000-en látogatták meg. A reklámmal, bannerekkel és a kulcsszavakkal olyan sikeresen prezentálták cégünket, hogy nagyon kellemesen meglepődtünk és az eredmények lényegesen felűlmúlták az internetes reklámozástól remélt elvárásainkat. A következő lépésünk egy weboldal kidolgozása. Természetesen erre a feladatra is a NOVAMEDIÁT választjuk, mivel ez a csapat bebizonyitotta rátermettségét, szaktudását és professzionalizmusát a cégek internetes reklámozása terén."
Biljana Milovanov, ügyvezető igazgató - Janikomerc doo Nis JANIKOMERC D.O.O. - Niš


"Nagyon elégedettek vagyunk a Novamedia szolgáltatásaival, mert az Önök adatbázisában való részvétel több látogatót hozott a weboldalunkra. Kiemelem a munkatársak hozzáértését és hozáállásukat, mert az együttműködés folyamán maxinálisan odafigyeltek kéréseinkre, igényeinket. Csak ajánlani tudom másnak is! Reméljük, hogy a jövőben is ilyen sikeresen tudunk együttműködni! "
Tisztelettel, Goran Cvetkovic - General Manager SUNLIGHT INDUSTRIAL d.o.o.


"Már korábban terveztem, hogy a Toscana szalonomat az interneten is elérhetővé teszem, de se időm, se pedig szaktudásom sem volt ahhoz, hogy ezt megcsináljam. Első lépésként a Novamedia rendszereiben regisztráltam magam, és 3 hónap alatt 4 új vendéggel bővült az ügyfélköröm. A Novamedia keresőjében - és így a google-ben - történő megjelenés már 3 hónap alatt többet hozott, mint amennyibe a szolgáltatás került.
A következő lépés a saját weboldal elkészíttetése lesz, és természetesen ezzel a Novamedia Doo-t bízom meg!"


"A Novamedia keresőrendszereiben történt megjelenés után 1 hónappal már 2-3 új ügyfél is megkeresett. Bár tudom, hogy az interneten minden cégnek jelen kell lenni, kellemes meglepetés volt, hogy ilyen gyorsan tapasztaltam ennek előnyét. Biztos vagyok benne, hogy a szolgáltatás díja az 1 év alatt töbszörösen megtérül!" Termo-Tim Doo. 21000 Novi Sad


"Eddig nem volt weboldalam, de tudom, hogy ma, egy magára adó cégnek van weboldala. Az oldal elkészítésével a Novamediát bíztam meg, akit korrekt, pontos együttműködő cégnek tartom, az elkészült oldallal elégedett vagyok."

Noval Doo.

Business és Business Plus csomag


Referenciák

DIV Trades regisztráció Eurodom Doo regisztráció Novamedia Doo regisztráció Toscana szalon regisztráció Hanibal regisztráció Montel Doo regisztráció Hotel Kragujevac regisztráció


"Már régóta rendelkezünk weboldallal és folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy növeljük oldalunk látogatottságát, hisz a látogatottság növelésével együtt az értékesített vendégéjszakák száma is nő. A Novamedia rendszereiben való megjelenés után mérhetően megnőtt a weboldalam látogatpttsága és az értékesített vendégéjszakák száma, így a szolgáltatásra költött összeg többszörösen megtérült. Minden vállalkozásnak ajánlom!"
Nova Sicilijana - Kragujevac


"Minden tekintetben elégedettek vagyunk a Novamedia szolgáltatásaival."
dr. Vesna Ostojić-Herera" - igazgató - RHC Zlatar - Nova Varoš


"Egy éve regisztráltunk a Novamedia adatbázisába és ezzel egyidőben lett egy főoldali bannerünk is náluk. Az egyértelmű véleményem a munkájukról:"
« Ez az amire szükségünk van!«

Pavlović Milan igazgató - MP Tropic- Novi Banovci

 

WDS - WebDynamic Start referenciák

Referenciák

Smart 2000 Doo. Noval Doo. Energorazvoj Doo. Zavod za Geotehniku MS Termopro Elektrolux Doo. Gejzer Inter-Glass Doo. Rolo-As Doo. Termo-Tim Metro Doo. Ronilac Klub Spartak - Subotica Granit M24 Major Knjigovodstvo Granit Osaplast Pan Knjigovodstvo Perfect Studio Rasadnik Spremic


"A Novamedia szolgáltatásai hasznosak és korrektek. Háromnyelvű oldalukon lévő hirdetésünk új vásárlókat hoz halas boltunkba és új vendégeket a Fish & Bar éttermünkben. "
Miroslav Petronijević igazgató - Topers - Beograd


A Novamediával való együttműködésünkkel nagyon megvagyunk elégedve és bízunk benne,hogy a további közös erőfeszítéseink előre visznek minket.
Slavica Levai Mirković felsővezető - Jamax

Nagyon elégedettek vagyunk a munkatársak kedvességével, kitartásával a szolgáltatás minőségével és eredményességével
Sead Muminović igazgató - Seco doo.

Weboldalunkkal, amit a Novamedia készített nagyon elégedettek vagyunk.Weboldalunk alapvető jellemzője a nagy keresőkben való kiváló pizicionálása, ami pozitívan hat eredményeinkre, bevételeinkre.
Stojanović Miloš - igazgató - Elektrolux Doo.


WDL - WebDynamic Lite referenciák

Referenciák

Velko Promet Doo Infomarket Doo. Hidropan Doo. Ekonomistelektro Elektro lune Groltirad Felice Doo - Jabuka Stobex Zrneks Tim Skanzen Antilop ABS Commerce Terming Tekstilija Goc Dual DES Prenociste Nis Radenovic Plast Ginger Solarium Ekopatrola

"A Novamédia munkájának alapja a profi jelenlét és a folyamatos törekvés szolgáltatásuk jobbá tétére. A kiváló helyezések a Google-ben, a számunkra fontos kulcsszavakra pozitivan hat bevételeinkre."
Slobodan Simonović igazgató- Expont - Beograd

"Elégedettek vagyuk a Novamedia üzletkötőinek kedvességével és szakmai tudásával."
Milorad Babić igazgató - GEJZER SPECIJALNA BOLNICA ZA REHABILITACIJU - Sijarinska Banja


WD - WebDynamic referenciák

Referenciák

Halacska Horgászbolt - Budapest Üzletkötőbank Money is Coming nyelviskola. Komel-Co Stamparija Lipa - lipaprint GTC - Vulkanizer KSM Sistemi Merksz Peter Elektrofolium Kft. Babyshop Sandra Cvetic design Drupal csodálatos világa Odmaraliste Goc

"Novamedia Doo.-val készíttettem el nyelviskolánk weboldalát. A nyelviskolába on-line lehet jelentkezni, a felhasználók on-line tesztet tölthetnek ki, amelynek eredményét automatikusan megkapom. Az adatokat saját magam tudom frissíteni, aktualizálni. Az együttműködés kiváló volt, és az eredménnyel is elégedett vagyok! Már az első héten 3 beiratkozónk volt a weboldalon keresztül!" - Money is Coming  - angol nyelviskola

A weboldalak ma nagyon egyedi és nélkülözhetetlen névjágykártyái a cégeknek. Novamedia D.o.o. által készített weboldalunkkal nagyon elégedett vagyok.
Szabó László Ekovent tehnika

WD+ - WebDynamic Plus - WEBSHOP referenciák

Referenciák

Novamedia Doo. TehnocentarAS Ekovent Doo. Mexsell webshop Sweepers Doo. Madal Bal Doo Agardi Doo. Farm Commerc Doo. Excellence Doo. AD Metal Doo. Madal Bal Doo - Heron Agregati Nail Line

"Korábban egy flash alapú weboldalunk volt, sokkal kevesebb funkcionalitással és nehezebb kezelhetőséggel. Ügyfeleink visszajelzése alapján döntöttünk úgy, hogy teljesen új alapokra helyezzük a webes megjelenésünket, amivel a Novamedia-t bíztuk meg. Munkájukkal elégedettek vagyunk, oldalunk látogatottsága folyamatosan nő, köszönhető a Novamedia szakértelmének! Az oldalunk további funkcióval valő bővítésének csak a képzeletünk szab határt." Bambino - Subotica